|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 18 találat | lapozás: 1-18 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Cosmeanu, Marius 2000. május 2.Kolozsvárott az etnikumok közötti civil kultúra megteremtését szorgalmazó Provincia c. új kiadványt mutatták be a szerkesztők, Bakk Miklós, Marius Cosmeanu, Marius Lazar, Molnár Gusztáv és Szokoly Elek, ismertetve azokat az elveket, melyek e két nyelven megjelenő kiadvány létrehozását vezérelték. A kiadvány anyagai mind magyar, mind román nyelven azonosak, s két erdélyi lapban - a Ziua de Ardeal és a Krónika - terjesztik. Szokoly Elek arra figyelmeztetett, hogy a két világháború között is történt próbálkozás a közös párbeszédre, s a Jakabffy Elemér munkásságát hozta fel példaként. Bakk Miklós rámutatott: Itt az ideje, hogy az erdélyiek felleltározzák közös gondjaikat. Molnár Gusztáv szerint a céljuk: Erdélyre vonatkozó kérdéseket európai szinten tárgyalni. Románia ugyanis olyan új történelmi helyzetben van, amelynek nincsenek történelmi hagyományai; nem értékátadásról, hanem új értékek közös létrehozásáról van szó. A lap internetes kiadása (www.provincia.ro) is ezt szolgálja. /Provincia. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 2./ A Provincia "Olyan témákat vet fel, amelyekről eddig nem beszéltek. Kritikai módon viszonyul mind a román, mind a magyar nacionalizmus hagyományaihoz, s egyben megpróbálja azt is megfogalmazni, hogy az új európai környezetben a román-magyar együttműködésnek milyen esélyei vannak az erdélyi regionalizmus újrafogalmazásában" - mondta az MTI-nek Bakk Miklós politológus, a szerkesztő bizottság tagja. A beköszöntő vezércikk szerint "Nem akarjuk, hogy a mi provinciánk ezután is egy harmadrangú ország másodrangú tartománya legyen. Azt akarjuk, hogy Erdély centrummá váljon. Nem mások fölött, hanem egyensúlyban és partnerségben más centrumokkal. Olyan Erdélyt akarunk, amelyben a vallási, etnikai, kulturális különbségek kölcsönösen kiegészítik egymást, az egész térség javára. Nem akarunk újjáéleszteni - és még kevésbé kiváltani vagy támogatni - valamiféle helyi érdekű, a román, magyar és német különbség fölötti vagy éppenséggel e különbségek ellen irányuló transzilvanizmust. Európai erdélyiséget akarunk, amely ezeket az eltérő hagyományokat és identitásokat modern, az egységesülő Európa szellemiségéhez közelítő rendszerbe tudja foglalni". Az első számban kilenc román és öt magyar nemzetiségű politológus, szociológus, egyetemi tanár, író, újságíró, emberi jogi szakértő írása kapott helyett. A két felelős szerkesztő - Molnár Gusztáv politológus és Alexandru Cistelecan, a marosvásárhelyi Vatra című kulturális havilap főszerkesztője - havonta egy-egy meghatározott témára kér fel szerzőket. /Kétnyelvű Provincia az európai erdélyiségért. = Brassói Lapok (Brassó), máj. 5./2001. február 17.Márciustól önálló lapként jelenik meg a második évfolyamában lépő Provincia - jelentették be febr. 16-án sajtóértekezlet keretében a szerkesztők. A magyar és román nyelven kiadott lap egy éve a Krónika, illetve a Ziua de Ardeal havi mellékleteként került az olvasók elé. Az "önállósodást" a költségeket felvállaló kiadó, az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja tette lehetővé. Amint az a januári-februári összevont számban Molnár Gusztáv politológusnak, a lap egyik felelős szerkesztőjének a Provincia egyéves pályafutását értékelő írásából kiderül, teljesítették a célt: "sikerült megteremteni az erdélyi és bánsági nyilvánosságban egy olyan közös fórumot, amelyben az erdélyiséget identitásuk fontos, de nem kizárólagos elemének tekintő román, magyar és német értelmiségiek otthon érzik magukat, és hasonlóképpen értelmezve a legfontosabb fogalmakat és kategóriákat, értelmes és hasznos eszmecserét tudnak folytatni egymással". A szerkesztőgárda tagjai között van Alaxandru Cistelecan (felelős szerkesztő), Ágoston Hugó, Bakk Miklós, Mircea Boari, Marius Cosmeanu, Caius Dobrescu, Sabina Fati, Marius Lazar, Ovidiu Pecican, Traian Stef, Szokoly Elek, Daniel Vighi. /Önálló Provincia. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 17./ Molnár Gusztáv "Budapest és Kolozsvár között ingázó politológus" és Daniel Vighi, a szerkesztőbizottság tagja február 15-én Temesváron bemutatták az önállósult Provincia folyóiratot. A Provincia megteremti az erdélyi és a bánsági nyilvánosságban azt a közös, transzetnikus vitafórumot, amelyben román, magyar és német értelmiségiek egyaránt otthon érzik magukat, jelentette ki Molnár Gusztáv. A Provincia és a köré csoportosuló értelmiség számára a nemzeti identitásnál fontosabb a közép-európai, illetve földrajzilag jobban körülhatárolva az erdélyi és bánsági identitás. Úgy tűnik, a Provincia hasábjain, a transzszilvanizmus közös nevezőjén sikerült egy olyan román-magyar-német értelmiségi párbeszédet beindítani, amelynek során végre megbeszélhetjük közös dolgainkat, leásva az ellentétek gyökeréig és felmutatva a bennünket összekötő értékeket. - Egy román regionalista pártra gondolnak, amely nyitott lenne a magyarság és a kisebb nemzeti közösségek felé - fejtette ki Molnár Gusztáv. /Pataki Zoltán: Bemutatkozott az önálló Provincia. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 19./2001. március 9.Marosvásárhelyen, a Pro Europa Liga székházában szervezett találkozót újságírókkal a havonta immár önállóan, 16 oldalon megjelenő Provincia. Az önállósulás előnyt és hátrányt is jelent, mondotta Molnár Gusztáv politológus, felelős szerkesztő, aki 1988-ban települt át Magyarországra, jelenleg nagyváradi és budapesti egyetemen is tanít. A találkozón jelen volt még a másik felelős szerkesztő, Alexandru Cistelecan irodalomkritikus, valamint Bakk Miklós újságíró-politológus és Marius Cosmeanu kolozsvári szociológus is. - A Provinciát lényegében a világhálón szerkesztik, hiszen munkatársai nem egy városban, sőt nem is egy államban élnek. A jelenlevők elmondták: a lap vitafórum, munkatársai között sincs véleményazonosság, de a konstruktív dialógus hívei. Az eddig tabu témának számító jelenségekkel kapcsolatban ankétokat közölnek, és várják a társadalom, a szakemberek véleményét, reagálását. Az első két önálló számban például magyar és román történészek arra a kérdésre válaszoltak: szükség van-e egy objektív Erdély-történet megírására, illetve hogy miként lehetne ezt megvalósítani. Román újságírók ama kérdésére, hogy milyen viszonyban állnak Sabin Ghermannal, illetve hogy a "provinciások" célkitűzései között szerepel-e egy "transzetnikus" erdélyi párt létrehozása, Molnár Gusztáv elmondta: egyelőre Sabin Gherman egy személy, aki mögött nincs politikai alakulat. Majd ha lesz, akkor kiderül, hogy az kikből áll, milyen a programja, elképzelése, és akkor majd véleményt lehet mondani róla. A Provincia minden hónap első munkanapján kerül a standokra. Magyar nyelvű változata 1000, a román lap pedig 1400 példányban jelenik meg. Immár Magyarországon is kezdenek felfigyelni rá. A Beszélő című folyóirat átvette, közölte egyes írásait. A lapot egyelőre a kolozsvári Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja adja ki, de a továbbiakban szponzorokat keresnek. /(Máthé Éva): Provincia - a világhálón szerkesztett lap. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 9./2001. december 10.A Provincia című folyóirat kezdeményezésére román és magyar értelmiségiek memorandumot intéztek a román parlamenthez és pártokhoz. A dokumentum Románia regionális szerkezetű állammá való átalakítását javasolta. A memorandumot szerzői eljuttatták a román parlamenthez, a nagyobb román pártokhoz és az RMDSZ-hez. Kezdeményezésükről tájékoztatják az Európai Parlamentet, illetve az EU szintjén a regionális érdekeket képviselő Régiók Bizottságát is. A Memorandum regionális tanácsok vagy tartományi parlamentek létrehozását javasolja, melyek a régiók székhelyén, illetve a tartományi fővárosokban működnének. A többnemzetiségű régiókban - a Bánságban, Erdélyben vagy Dobrudzsában - kialakítható az a regionális identitás, amelyek révén meghaladhatóvá válnak a korábban kiéleződött nemzetiségi konfliktusok. A Memorandum aláírói: Antik Sándor képzőművész, Alexandru Cistelecan, Caius Dobrescu, Traian Stef, Daniel Vighi írók, Ovidiu Pecican történész, Marius Cosmeanu szociológus, Szokoly Elek, Hadházy Zsuzsa, Ágoston Hugó közírók, Molnár Gusztáv és Mircea Boari politológusok. A lista nyitott a további csatlakozók számára. /Régiók kialakítását javasolják. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 10./2002. március 20.A Pro Europa Liga a marosvásárhelyi "fekete márciusra" emlékezve az idén is megszervezte a márc. 24-ig tartó, A tolerancia és interkulturális párbeszéd hete elnevezésű rendezvénysorozatot. Ennek keretében bemutatták a Provincia 2000 című kötetet. A bemutatón a kötet szerkesztői és szerzői voltak jelen: Molnár Gusztáv politológus, a Budapesti Teleki Alapítvány kutatója, Marius Lazar szociológus, a kolozsvári Interkulturális Kutatóközpont elnöke, Ovidiu Pecican történész, Marius Cosmeanu szociológus és Ágoston Hugó, a Krónika főmunkatársa. A kiadvány "egy kötetre való cikk az erdélyi és a bánsági regionalizmusról". A két nyelven (ezer példány románul, ötszáz magyarul) megjelenő könyv a Provincia folyóiratban közölt írásokat tartalmazza. Molnár Gusztáv elmondta, lehet, hogy érdekes folyóirat a Provincia, de a nehézkes terjesztés miatt kevésbé ismert. "Romániában görcsös a ragaszkodás az egységes államhoz" – állapította meg Molnár Gusztáv. – Márc. 21-én Szatmárnémetiben bemutatják Salat Levente Etnopolitika – A konfliktustól a méltányosságig – Az autentikus kisebbségi lét normatív alapjai című könyvét. /Antal Erika: Megemlékeztek a fekete márciusról. A tolerancia és az interkulturális párbeszéd hete. = Krónika (Kolozsvár), márc. 20./2003. augusztus 19.Az idei Tusványoson mutatták be a nagyközönségnek a szerzők-szerkesztők, Bakk Miklós és Bodó Barna a temesvári székhelyű Szórvány Alapítvány kiadásában megjelent kötetet, a Státusdiskurzust. A szöveggyűjtemény fele részben a két politológus-közírónak a kedvezménytörvényről írott dolgozatait (négy politikai elemzést és két szociológiai tanulmányt) tartalmazza, amelyek - az előszóíró Marius Cosmeanu szerint - megpróbálják megtalálni "a törvény okainak, értelmezésének és hatásának összefüggéseit abban a térségben, amelyre vonatkozik, különös tekintettel az erdélyi magyarságot illető szempontokra". A kötet második felében egy kronológiai összeállítást találunk A státustörvény a román-magyar kapcsolatokban címmel, továbbá A. Gergely András utószavát és Szász Alpár Zoltán román, illetve angol nyelvű "diskurzus-bemutatóját". /Státusdiskurzus. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 19./2006. május 3.Traian Basescu elnök és Monica Macovei igazságügyi miniszter nem annyira a korrupció gyökereinek kiirtását szorgalmazza, hanem az úgynevezett nagy halak kifogásával szeretne dicsekedni. Ezzel a politikai ellenfeleket is le lehet járatni. A liberális Dinu Patriciu és a szociáldemokrata Adrian Nastase ellen heteken, hónapokon át folyt az ügyészségi és médiahajsza. Az ellenük felhozott vádakat nem sikerült bizonyítani, a közvélemény szemében mégis lejáratták őket. Az RMDSZ is sorra került. Főleg az Evenimentul Zileiben indult RMDSZ-ellenes médiakampány. A lapban előbb Frunda György „hazaárulása”, Verestóy Attila vagyonszerzése, majd az RMDSZ korrupcióellenes harcot „fékező” magatartása szolgáltatott témát a semmilyen terhelő adatot sem tartalmazó cikkek közlésére. Egy magyar és egy román nyelvű napilap május 2-án egyszerre hozta nyilvánosságra, hogy Markó Béla az elmúlt évben irodalmi műveinek szerzői jogdíjából 90 ezer új lejt keresett. Bár Markó világosan kifejti nekik, jövedelme abból származik, hogy egy magyarországi kiadónak öt évre eladta verseinek kiadási jogát, az RMDSZ-szel szembenálló magyar szervezetekhez, személyekhez közel álló két szerző, Gazda Árpád és Marius Cosmeanu cikke arról akarja meggyőzni az olvasót, hogy valami nincs rendben, hogy ez az összeg indokolatlanul magas. Szándékosan félrevezetik a közvéleményt, írta Stanik István. Markó Béla első könyve 1974-ben jelent meg, az azóta 23 szépirodalmi kötetet adott ki. Mérvadó irodalomkritikusok szerint jelentős költő. Életművének kiadási joga sokkal többet ér, mint a szóban forgó 6-7 millió forintnak megfelelő összeg. A két szerzőt a tények nem zavarják. „A két írás különben oly mértékben megegyezik, hogy az egyik akár fordítása lehetne a másiknak.” Lehetséges, hogy „megrendelésre készültek.” „A Krónika és a Cotidianul negatív elfogultsága közismert, ha az RMDSZ-ről van szó. Magyar-román összefogás.” Egyre több jel utal arra, hogy az EU által elvárt korrupcióellenes harc paravánja mögött „politikai leszámolás zajlik.” „Kinek használ az erős RMDSZ? A Magyar Polgári Szövetségnek és a Demokrata Pártnak bizonyára nem. Ha a célok ugyanazok, a magyar-román összefogás is könnyen létrejön.” /Stanik István: Gyanús média-összefogás. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 3./2007. március 14.A Szabadság magyar fordításban közölte a Cotidianul című bukaresti román lapban megjelent, Székelyföld autonómiájával foglalkozó cikket. A Székely Nemzeti Tanács népszavazást rendezett az autonómiáról. „A referendum célja tudatosítani a székelységben az autonómia szükségességét” – mondta Ferenc Csaba, a SZNT alelnöke. A két román cikkíró szerint az autonómiát az egyszerű emberek körében nem övezi feltétlen egyetértés. A szerzők azt elismerik, hogy a kormányzat 1989 után késleltette a régiók fejlesztésének elvén alapuló decentralizációt. Az RMDSZ szerint az autonómia feltételezi a régiók korszerűsítésének elsőbbségét, így a Székelyföldét is. Az SZNT etnikai kritériumokra támaszkodó autonómiát akar, ezért hívta a székelyeket az urnákhoz. Kolumbán Gábor, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem politológus tanárának véleménye szerint, az SZNT által javasolt modell túlhaladott. Gagyi József, a Sapientia antropológusa szkeptikus az autonómia előnyeit illetően. A Román Akadémiai Társaság tanulmánya szerint a székelységben az egy főre eső saját jövedelem az országos értékek alatt maradt, ez a régió az újraelosztás során többet kap a központtól, mint amennyit fizet. „Nem tudjuk, hogyan működne egy autonómia a Székelyföldön, mert még nem létezett ilyen”, mondta Smaranda Enache, a marosvásárhelyi Pro Europa Liga társelnöke. Kolumbán Gábor adjunktus szerint Székelyföldet regionális fejlődési struktúra keretein belül kell felépíteni, de nem etnikai kritériumok alapján. Fodor Imre felhívta a figyelmet arra, hogy Marosvásárhelyen 13 általános iskola működik. Az egyiknek Friedrich Schiller a neve, a másiknak Európa, a többi román személyiségek nevét viseli, annak ellenére, hogy a város lakosságának fele magyar. Másik példa: 1996–2000 között Maros megye Közigazgatási Bizottságának 27 tagja volt, közülük csak ő volt magyar. A többi 26 román volt. /Marius Cosmeanu, Remus Radu: A székelyek autonómiája: a harc a szív és a pénztárca között folyik. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13., folyt. 14./2007. május 25.Elképedek, amikor látom, mennyire megváltoztak az RMDSZ-politika vezéralakjai. A román cikkíró a Cotidianul bukaresti lapban emlékezett: mint marosvásárhelyi, tud egyet s mást róluk, a régi rendszerből, amikor még gyalázták a rendszert, verseket írtak. Azóta leromlott az RMDSZ-elit politikai viselkedése, megtollasodott politikusok csoportjává vált, lepaktáltak a Nagy-Románia Párttal (PRM). Pályájukra visszapillantva: ellenzékiek, a demokraták, majd a posztkommunisták, ma pedig a PRM szövetségesei. Fölösleges minden érv vagy indoklás. Markó Béla, Verestóy Attila, Frunda György vagy Borbély László feltűnése Iliescu, Geoana, Vacaroiu, Vadim vagy Voiculescu mellett ma már megszokott kép. Annyira megszokott, hogy undorral töltötte el a magyar választópolgárokat is. Miután 2004-ben arra kényszerítették őket, hogy úgymond a közösség érdekében a Szociáldemokrata Pártra szavazzanak, most azt kérték, támogassák az 1989 utáni Románia legidiótább politikai akcióját, a Traian Basescu menesztését. A magyar választók nem szavaztak rájuk. „Markó úr, vajon még mindig maradni kell? – kérdezte a cikkíró. /Marius Cosmeanu: Zihál az RMDSZ. = Krónika (Kolozsvár), máj. 25./ Megjelent a Cotidianul május 21-i számában.2007. július 27.A Cotidianul című napilap két oldalas interjút közölt Tőkés László református püspökről, továbbá Marius Cosmeanu, a lap szerkesztője véleménycikket is írt az egyházfőről. A lap emlékeztetett arra, hogy legalább öt éve nem kért interjút a román sajtó a püspöktől, aki időközben a romániai magyarság „fekete bárányává” vált. A magyarok irányába több gesztussal is előrukkoló lap megpróbált kitörni a román sajtó hagyományos beszédmódjából és értékítéletéből. A lap megállapította, hogy az elmúlt években a román közéletben nem kívánatos személlyé vált Tőkés László, akit „nacionalista” nézetei miatt folyamatosan marginalizálnak. A püspök kizárólag a Szekuritáté művének tüntette fel azt, hogy már évek óta ördögi színben mutatják be személyét. Marius Cosmeanu elismerte, hogy Tőkés nem paktált le semmilyen rendszerrel. Félő, hogy a Cotidianul kísérlete csak egyedi próbálkozás marad, amelyet a romániai magyarság közösségi erejét megtörni akaró román politikai erők felhasználnak majd céljuk elérése érdekében. /Borbély Tamás: Újszerű megközelítés. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./2008. május 17.Május 16-án kezdődött a spanyolországi Santiago de Compostelában a „Kisebbségi nyelvű napilapok és többnyelvűség az Európai Unióban” nemzetközi konferencia, valamint a Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Európai Egyesületének (Midas) idei közgyűlése. A 31 kisebbségi nyelven megjelenő európai napilapot tömörítő egyesület rendezvénye a helybeli galegó médiabirodalom székhelyén tett látogatással kezdődött. Itt készül a harmincezres példányszámú galegó nyelvű napilap, továbbá galegó rádió és televízió is működik. A konferencián szó volt a kétnyelvű (spanyol és galegó) helyi egyetemről is. A Habsburg Ottó díjat ebben az évben Marius Cosmeanu, a bukaresti Cotidianul újságírója kapta. A marosvásárhelyi születésű, többek között a magyar nyelvet is nagyon jól ismerő Cosmeanu a Szekuritáté 1990-es marosvásárhelyi diverziójáról írt tanulmányt, 2000–2003 között a Provincia kétnyelvű havilap szerkesztője volt, jelenleg a Pro Európa Liga kiadásában negyedévenként megjelenő Altera főszerkesztője, 2004 óta a Cotidianul munkatársa. Laudációjában Kovács Lehel, a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnöke hangsúlyozta: 2006-ban, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen többnyelvű feliratokat elhelyező Kovács Lehel és Hantz Péter menesztésével járó botrány kapcsán, Marius Cosmeanu többször is tájékoztatta a román sajtót a magyar kisebbséggel szemben, a romániai tanügyi rendszerben, megnyilvánuló diszkriminációról, a magyar nyelvű állami felsőoktatási intézmény létrehozásának szükségességéről. /Kerekes Edit: Kisebbségei nélkül Európa nem lenne Európa. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 17./2008. június 24.„Csángóföld még mindig egy harcterep, ahol Bukarest és Budapest méri össze erejét. Feszült a hangulat, a magyarok és románok közti rivalizálásnak is tulajdonítható valahol, hogy például Klézsén óriási a szegénység, a csángók identitástudata pedig közel sem mondható ideálisnak” – összegezte Marius Cosmeanu szociológus legfrissebb tanulmányának eredményeit. A „4x4: a többnemzetiségű közösségek menedzsmentmodelljei” címet viselő tanulmány négy többnemzetiségű faluban próbálta felmérni, van-e összefüggés az identitástudat és a gazdasági, közigazgatási fejlettség között. Egyetlen megoldást lát a csángók identitástudatának megőrzésére, ha kis közösségeket alkotnak, és így próbálnak boldogulni. A Máramaros megyei romák, románok és magyarok lakta Koltón sokkal jobb a helyzet. „Itt a magyar lakosság felkarolta a roma közösséget, munkahelyeket biztosítottak a számukra” – magyarázta. A PER (Project on Ethnic Relations) felkérésére született tanulmány bemutatóján Markó Attila, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának elnöke elmondta, azért volt szükség a projektre, hogy felhívják az önkormányzatok figyelmét, már nem lehet megoldani egy többnemzetiségű község hosszú távú fejlesztését hagyományőrző programok, fesztiválok rendezésével. /O. M. : Útmutató többnemzetiségű romániai közösségeknek. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 24./2009. október 17.A bánsági születésű, német Herta Müller nyerte idén az irodalmi Nobel-díjat. Magáénak tekintheti-e a díjat az a román állam és társadalom, amely évtizedek óta azt a kisebbségellenes politikát folytatja, amelynek áldozatairól Herta Müller ír? Kijelenteni, hogy a román állam bűnöket követett el a területén élő kisebbségek ellen, ez kockázatos gesztus. Marius Cosmeanu, a cikkíró ezt tapasztalhatta, a mikor két-három éve írt egy vezércikket arról a széles körben elterjedt véleményről, mely szerint Tőkés László a magyarok Funarja. Cikke után egyes olvasók azt kérték, hogy Cosmeanut fosszák meg román állampolgárságától. Elkövetett ugyanis egy hibát: egy magyarért szállt síkra, s ez megbocsáthatatlan bűnnek minősült. Ion Bogdan Lefter román irodalomkritikus a díj kihirdetése után azt írta, Herta Müller a román alkotmány első cikkelyét támadja meg. Azt, hogy „Románia önálló, független, egységes és oszthatatlan nemzetállam. ” A román társadalomból hiányzik az (ön)kritika, ez a társadalom képtelen feldolgozni saját múltja ballépéseit és bűneit. Herta Müller egy olyan rendszer ellen küzdött, amely ma is jelen van Romániában. /Marius Cosmeanu: Herta Müller, kényelmetlen tényező. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 17./2011. december 8.Volt egyszer egy MemorandumKereken tíz évvel ezelőtt, 2001. december 8-án a Provincia című folyóiratban megjelent egy dokumentum: egy civil társaság emlékeztetője, jegyzéke, följegyzése, ünnepélyes előterjesztése, nyilatkozata, beadványa. Ez volt a Memorandum Témája – az ország politikai-területi-közigazgatási felosztása, a Memorandum szóhasználatával: a regionalizálás – azóta is aktuális, égető kérdés, persze a politikai helyzet változásából eredő hőfokingadozásokkal és eltérő politikai, sőt fogalmi megközelítésekben. A Memorandum „Románia regionális átalakításának terveként” született meg, bár inkább volt vitairat, mint cselekvési program. A hatása pedig egészen biztosan sokkal kisebb volt, mint amit szellemi ereje, eszmei jelentősége folytán megérdemelt volna. Ennek okait kielemezni messzire vezetne, talán mindenekelőtt egyfajta keleties megkésettségről, fáziskülönbségről volt/van szó, amely azóta nemhogy csökkent volna, de még fokozódott. A dokumentum Vajon csak a nosztalgia, annak az akkori pezsgésnek most újból feléledő hangulata teszi, hogy ma is elevennek, hitelesnek, mi több, időszerűnek tűnik minden szava, megállapítása és javaslata? És ennek megfelelően kilátástalannak? Most, ha lehet, még több a politológus, mint akkor – talán nem ártana megvizsgálniuk és értékelniük az egy évtizeddel ezelőtt a közéletbe berobbant akciót. Megpróbálok felidézni néhány többé-kevésbé fontos körülményt a nagy kalandból. „Memorandum a parlamenthez a romániai régiók létrehozásáról Mi, e memorandumnak szánt dokumentum aláírói az alábbi – a régiók Romániájának politikai és közigazgatási megalkotását célzó – elképzelések nyilvános megvitatását javasoljuk, egyetértve azzal a vitával, amely európai szinten folyik az egyesült Európa jövőjéről. Jelen javaslataink Románia harmonikus fejlődését tartják szem előtt, figyelembe véve az ország tartományainak történelmi, gazdasági és társadalmi-kulturális identitását. Felfogásunkban Románia regionális átalakítása tervének semmi köze az elszakadási vagy irredenta törekvésekhez, bármilyen jellegűek legyenek is azok. Ezért úgy véljük, hogy minden ilyen megközelítés leegyszerűsítő, és azt a célt szolgálja, hogy diverziós módon megrontsa azokat az alapos és felelős közvitákat, melyek országunk jövőjét az európai tapasztalatok fényében vizsgálják. Részvételünk az Európai Unió jövőjéről szóló vitában – amely az Uniót olyan föderatív rendszernek tekinti, ahol az alkotmányos alapokkal rendelkező tartományoknak, így Skóciának, Katalóniának, Flandriának, Vallóniának, Bajorországnak stb. megvan a saját helyük –, hozzájárulhat ahhoz, hogy pontosabban megismerjük azokat az intézményi struktúrákat, amelyekbe integrálódni kívánunk. A regionális modell, az úgynevezett középszintű kormányzás (meso-government) véleményünk szerint európai identitásunk visszaszerzését szolgálja. A régiók kialakításában alapelvnek tekintjük, hogy az adminisztratív és politikai hatásköröket területi egységeknek és nem nemzeti vagy etnikai közösségeknek adjuk át; ez utóbbiak a regionális modell alapján politikai és jogi garanciákat élveznek sajátos érdekeik védelmében. Az a túlcentralizált közigazgatási rendszer, melyet 1989 után szinte változtatás nélkül átvettünk, a korrupciónak és a bürokratizmusnak kedvez, és felerősíti a sok kis egységen alapuló, rendkívül költséges közigazgatás egyébként is meglevő hátrányait. Másrészt a decentralizálás eszméje arra a jogi keretre is vonatkozik, amelyet mind Románia nemzetközi kötelezettségei, mind pedig belső jogrendjének európai jogharmonizációs elemei tartalmaznak. Olyan közigazgatási reformot javasolunk, amely újrafogalmazza a létező területi egységek státuszát, és új politikai-közigazgatási formákat vezet be. Ezek kialakításában a fejlesztési régiók vagy a történelmi tartományok jelenthetik a kiindulópontot. E tekintetben a régiók székhelyén vagy a tartományi fővárosokban felállítandó regionális tanácsok, illetve tartományi parlamentek létrehozásának megvitatását javasoljuk. Úgy véljük, a regionális hatóságok politikai, gazdasági és kulturális hatáskörei mellett – melyeknek gyakorlására a szubszidiaritás elvének és az Európai Unióban alkalmazott normáknak megfelelően kerül sor –, a tájékoztatási politikák radikális decentralizációját is szem előtt kell tartani. A regionális identitás polgári alapon történő felvállalása az olyan többnemzetiségű régiókban, mint a Bánság, Erdély vagy Dobrudzsa, hozzájárulhat azon transzetnikus identitásoknak a kialakításához, amelyek alapján meghaladhatók lesznek a szélsőségesen nacionalista nosztalgiák, félelmek, valamint túlhajszolásuk, de a polgári és demokratikus frazeológiát használó burkolt nacionalizmus is. Az új regionális rendszer kialakítása a politikai rendszer újraalkotását is szükségessé tesz, ami nem valósítható meg a – kidolgozás alatt levő – európai alkotmány alapelveivel összhangban levő alkotmányreform nélkül. E javaslatok a – kormányzottak egyetértését feltételező kormányzást jelentő – republikanizmus és a részvételi demokrácia elvein alapszanak. Ezért bármilyen szerkezeti átalakulásra vonatkozó döntésnek népszavazás eredményeként kell létrejönnie, amelyet – a helyzetnek megfelelően – regionális vagy országos szinten kell megszervezni, úgy, hogy a lakosság jóhiszemű tájékoztatást kapjon a hasonló európai példákról és az ilyen típusú közigazgatás esélyeiről. E dokumentumot megküldtük Románia Parlamentje Állandó Bizottságának, a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt, a Demokrata Párt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt vezetőségeinek, valamint az Európai Parlamentnek és a Régiók Bizottságának. Kolozsvár, 2001. december 8. Aláírták: Antik Sándor, Ágoston Hugó, Bakk Miklós, Mircea Boari, Alexandru Cistelecan, Marius Cosmeanu, Caius Dobrescu, Hadházy Zsuzsa, Molnár Gusztáv, Ovidiu Pecican, Szokoly Elek, Traian Ştef, Daniel Vighi” A hely: a Provincia A Provincia, ez a fantasztikus kalandnak beillő erdélyi folyóirat „közös fórumként” indult, azonos szöveggel román és magyar nyelven, „hogy a polémiák korszakából átlépjünk a párbeszéd korszakába”. Kezdeményezője, spiritus rectora, legképzettebb szerkesztője és ideológusa kétségtelenül Molnár Gusztáv filozófus és politológus volt, a jeles román irodalomkritikussal, Alexandru Cistelecannal ketten voltak felelős szerkesztők. A folyóirat első számában jelent meg, 2000 áprilisában – szintén főleg Molnár Gusztáv kútfejéből – A Mit akarunk című programszöveg. Mit akarunk „Eljött az ideje egy közös fórum megteremtésének az erdélyi és bánsági nyilvánosságban, amely a viták korszakából átlép a dialógus korszakába. Vállaljuk ennek a kezdetnek a felelősségét, mert meg vagyunk győződve arról, hogy térségünk eddig szigorúan szétválasztó történelme az egymást erősítő és nem egymással szembenálló különbségek találkozási pontjává tehető. A múlttal előítéletek és gátlások nélkül akarunk szembenézni. De nem szeretnénk, ha a múlt magyarázat híján, vagy manipulációk eszközéül szolgálva elzárná előlünk a jelen alternatíváit. A másikban partnert akarunk látni: az eszmékben, a cselekedetekben és a mindennapi együttélésben. Nem akarjuk, hogy a mi provinciánk ezután is egy harmadrangú ország másodrangú tartománya legyen. Azt akarjuk, hogy Erdély centrummá váljon. Nem mások fölött, hanem egyensúlyban és partnerségben más centrumokkal. Olyan Erdélyt akarunk, amelyben a vallási, etnikai, kulturális különbségek kölcsönösen kiegészítik egymást, az egész térség javára. Nem akarunk újjáéleszteni – és még kevésbé kiváltani vagy támogatni – valamiféle helyiérdekű, a román, magyar és német különbség fölötti vagy éppenséggel e különbségek ellen irányuló transzilvanizmust. Európai erdélyiséget akarunk, amely ezeket az eltérő hagyományokat és identitásokat modern, az egységesülő Európa szellemiségéhez közelítő konszociatív rendszerbe tudja foglalni. 2000. 06. 01. A szerkesztőbizottság Ádám Gábor (adminisztrátor), Ágoston Hugó, Bakk Miklós, Mircea Boari, Al. Cistelecan (felelős szerkesztő), Marius Cosmeanu, Caius Dobrescu, Sabina Fati, Hadházy Zsuzsa (lapszerkesztő), Könczey Elemér (művészeti szerkesztő, Marius Lazăr, Molnár Gusztáv (felelős szerkesztő), Ovidiu Pecican, Traian Ştef, Szokoly Elek, Daniel Vighi.” Érdekesek és magas színvonalúak voltak a lap cikkei (Molnár Gusztáv mellett Bakk Miklós és Szokoly Elek voltak, a belsők közül, a fő magyar szerzők; a románok közül Al. Cistelecan mellett Caius Dobrescu és Ovidiu Pecican, de sorolhatnék más neveket is), a legérdekesebb azonban mégis a két nyelven azonos szöveggel megjelenő lap szerkesztése, annak szellemi és érzelmi kalandja volt. Megérte! A. Năstase börtönnel fenyeget A Memorandumot a sajtóban élénk érdeklődés, de még inkább felháborodott elutasítás fogadta. Főleg a nemzeti (kommunista) sajtó méltatlankodva követelte a számonkérést, az aláírók megbüntetéséig – bizony, a bebörtönzéséig – elmenően. Hivatalosan állást foglalt Adrian Năstase kormányfő is, válaszában a Memorandum sablonos „elítélése” mellett kilátásba helyezte: „Úgy vélem, figyelmesnek kell lennünk, persze megrekedhetnénk mindenféle vitákban a legkülönfélébb kérdésekről, félretéve mindazt, ami fontosabb a társadalom számára. Itt van tehát ez a csoport, amelyben egy magyar állampolgár, azt hiszem, román állampolgársága is van, Molnár úr, részletesen tanulmányozza Magyarországon ezeket a kérdéseket, utána meg idejön Romániába, elmagyarázni nekünk a fejleményeket ezeken a területeken; mellette a Provincia folyóirat egyes tagjai is, valószínűleg jóhiszeműen, meg szeretnének vitatni bizonyos kérdéseket. Azt hiszem azonban, számunkra fontosabb nagyon komolyan más problémákra összpontosítanunk (...), hogyan hozzuk be a lemaradást az Európai Unióhoz való csatlakozás folyamatában, hogyan sikerül csatlakozni az Észak-Atlanti Szövetséghez.” Ha meggondoljuk, kis híján miben akadályoztuk meg a román kományt!... A miniszterelnök hozzátette: „Fontos megértenünk, hogy a politikában semmi sem véletlen, és ahogyan karácsonykor általában petárdákat használnak, ugyanúgy ennek a felvetésnek akkor kellett megjelennie, amikor párbeszéd, vita van előkészületben, amikor a külföldi magyarokra vonatkozó státustörvényről beszélnek. Nem hiszek a véletlen egybeesésekben, s ha emlékeznek, júliusban beszéltem a propaganda erőfeszítéseiről az autonómia, a regionalizálás, a provincializálás tekintetében, egy olyan egymásutániságban, amely a kollektív jogoktól elvezetett volna a több szintű autonómiáig. (...)” Már-már elismerő értékelés... Végül: „Tehát mindezek a dolgok előreláthatóak voltak, és rámutattam, miért kell elkerülnünk a csapdát, hogy vitázni kezdjünk, én pedig most megígérem, hogy ez az utolsó alkalom, amikor ezekről a kérdésekről beszélek. A provinciások tulajdonképpen ezt a vitát óhajtják. Hagyni kell őket, hogy vitázzanak, amennyit akarnak; könyveket, cikkeket írjanak. Abban a pillanatban azonban, amikor akcióba kezdenének, kétségtelenül a törvény alapján fogunk ítélni, és ha szükséges, közbelépnek az állam intézményei.” Nos, nem volt szükséges, azt viszont kétségtelennek tartom, hogy a Provincia tagjait azóta is – hogy is mondjam – kitüntetett érdeklődés övezi bizonyos megfigyelői körökben. A vége elmarad A vita, a tevékenység azonban csakhamar a mi köreinken belül is megszűnt. A kérdés nem az, hogy miért fulladt ki a lap harmadfél év alatt (elsősorban természetesen anyagi okokból, egyre nehezebb volt cikkeket szervezni, és kevesünknek volt a lapnál a főállása – szegény-szegény Hadházy Zsuzsa! –, és hát a „polémiák és a párbeszéd” is átköltözhetett, ha inkoherensebb és felszínesebb formában is, a virtuális térbe), fontosabb lenne elemezni, hogy miért nem „ütött át” a programja. Erre történtek kísérletek, bevallom, kedélytelenül és futólag olvastam őket. Azt hiszem, egyszerűbb kimondani, hogy az a program, az a „mit akarunk” megalapozatlan reményre támaszkodott. Ez nem csak az idézett miniszterelnöki beszéd, de most már a tíz év tapasztalata alapján is elmondható. Nem, úgy látszik, „térségünk eddig szigorúan szétválasztó történelme” nem tehető „az egymást erősítő és nem egymással szembenálló különbségek találkozási pontjává”. Igen, sajnos „a múlt magyarázat híján, vagy manipulációk eszközéül szolgálva elzárja előlünk a jelen alternatíváit”. És hiába nem akartuk, hogy „a mi provinciánk ezután is egy harmadrangú ország másodrangú tartománya legyen”, az lett, az maradt. Nagyon valószínű, hogy a megváltozott valóságban, sűrűsödő gondjaink közepette az „európai erdélyiség”, amelyben „a vallási, etnikai, kulturális különbségek kölcsönösen kiegészítik egymást, az egész térség javára”, nos, minden látszólagos apró sikerei ellenére provinciális memorandista álom marad. Túl bonyolultak és túl gyorsak a változások, túl kaotikus hozzá a világ. Nem érettek hozzá a körülmények. Talán mi magunk sem vagyunk eléggé érettek hozzá. De a Provincia kalandja után mindenképpen érettebbek vagyunk, mint azelőtt. Ágoston Hugó Új Magyar Szó (Bukarest) 2015. február 26.Amikor a sajtó szítja a gyűlöletet – Vox Populi SepsiszentgyörgyönSokszor, sokan elmondták, így már-már közhelynek számít, hogy az etnikumközi feszültségeket, az idegengyűlöletet voltaképpen szavazatokat vadászó politikusok gerjesztik. De vajon milyen szerepet játszik ebben az üzeneteiket a nyilvánosság felé közvetítő sajtó? Miként viszonyul a román média a mássághoz, a magyarokhoz, hogyan befolyásolja ez a két nemzetiség együttélését? Ilyen és ehhez hasonló kérdések vetődtek fel az értelmes magyar–román párbeszédet szorgalmazó és annak helyet adó Vox Populi második rendezvényén kedd este a sepsiszentgyörgyi Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bibó István Termében. A körülbelül félszáz érdeklődő jelenlétében zajló vitán Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője és a marosvásárhelyi Marius Cosmeanu, a România liberă napilap munkatársa osztotta meg gondolatait, a fordítást a házigazda Cziprián-Kovács Loránd egyetemi tanár biztosította. Kik vagyunk mi és kik ők? Bevezetés gyanánt Kozma Csaba egyetemi tanár doktori disszertációja egyik fejezetéből közölt néhány érdekes adatot. Azt vizsgálta, a romániai magyar sajtóban megjelent írások alapján milyen a közösség énképe, és milyen a másokról alkotott kép, az ellenségkép, illetve miként változtak ezek az idők során. Kutatásában az Előre és a Romániai Magyar Szó, illetve a Megyei Tükör és a Háromszék lapszámait tanulmányozta 1988-tól 2004-ig, választási ciklusok szerint. A közösség magáról, illetve másokról alkotott képét a tartalomelemzés módszerével vizsgálta a címekben előforduló szavakra fókuszálva. A rendszerváltás előtt a mi fogalmához értelemszerűen a szocialisták, kommunisták, a kommunista párt, a munka társult, egyáltalán nem meglepő módon Nicolae Ceauşescu neve igen gyakran előfordult, lapszámonként legalább két címben. Az ellenségképhez olyan fogalmak társultak, mint a kapitalizmus, nyugat, tőke stb. Az 1989-es változást követően, 1990-ben a mi-tudathoz a magyarság, a demokrácia, a szabadság, a forradalom fogalma kapcsolódik, illetve a Nemzeti Megmentési Front és az RMDSZ, továbbá Tőkés László neve. Az 1990-es márciusi marosvásárhelyi események nyomán az ellenségképhez a magyarellenes, nacionalista, Vatra, Securitate, bányászjárás fogalmak kapcsolódnak. 1990 és 1992 között elkezd felfelé ívelni az RMDSZ címbéli előfordulása, mint a közösség énképének egyre meghatározóbb része, az ellenségképet továbbra is a Vatra, Gheorghe Funar, a román nacionalizmus uralja. 1992 és 1996 között tart a korábbi folyamat: az RMDSZ folytatja „előretörését”, Markó Béla, Tőkés László neve fordul elő gyakran. A negatív jelentésekhez egyre inkább társul a román, a nacionalizmus, a Nagy-Románia Párt, feltűnik a prefektus, illetve az olyan szociális gondok, mint a sztrájk stb. 1996 és 2000 között a korábbi irányvonalak erősödnek, fordulat a 2000-es és 2004-es választási ciklusban következik be: az énképhez elkezd társulni a Magyar Polgári Szövetség, illetve az ellenségképnél most először feltűnik az RMDSZ is. Radikalizálódik a román média Ambrus Attila szerint ismét rossz irányba tartanak a dolgok, nehéz időszakát éli a román média, korábban mérvadónak, befolyásosnak tartott lapok tűntek el az elmúlt években, a komoly sajtó visszaszorulóban, helyüket a virtuális térben kialakuló média és az úgynevezett hírtelevíziók veszik át, pszeudo-újságírók, agitátorok, adott esetben fedett ügynökök dolgoznak és avatkoznak be. A román média radikalizálódása egyik oka az utóbbi időben felerősödött magyarellenes megnyilvánulásoknak – szögezte le az előadó. Meglátása szerint az 1989-es változást követően számos újságíró, aki addig kénytelen volt betartani a rendszer által előírt szabályokat, nacionalista retorikát kezdett használni. A román média politikai szólamokat propagált, és négy tévhitet, hamis mítoszt terjesztett, amelyeknek a magyarok is célpontjaivá váltak. Az összeesküvés-mítosz lényege, hogy valakik minduntalan ellenünk konspirálnak, az ellenség pedig csak az lehet, aki más. A megmentő mítoszához tartoznak a hamis próféták, akik e félelmeket eloszlatják, hamis reményt táplálnak – tipikus példaként említette a România Mare lapot, illetve a Nagy-Románia Párt vezetőjét, Corneliu Vadim Tudort. Az aranykor mítosza a román sajtóban a két világháború közötti időszakot jelenti, azt állítják be a román demokrácia fénykorának, megfeledkezvén arról, hogy ugyanabban az időszakban alakult meg például a Vasgárda. Az egység mítosza azt jelenti, hogy a román államnak minden időkben és minden körülmények között egységesnek kell maradnia. Ambrus Attila szerint az RMDSZ kormányra kerülése után úgy tűnt, változott valamelyest a román média viszonyulása a magyarsághoz, ez azonban visszafordulni látszik. Közben a romák kerültek a középpontba: a román médiában a romaellenesség terjedt el, és most ugyanazokat az eszközöket a magyarok ellen vetik be. Sekélyes információk jelennek meg a másik közösség kulturális értékeiről, hagyományairól, kétpólusúvá redukálják a világot, jó és rossz oldalra, a magyarok ez utóbbira kerülnek, hiányos, ellenőrizetlen információkat terjesztenek – mindez megfigyelhető például a román média torzszülötteinél, a hírtelevízióknál, ahol híreket nem közölnek, csak félretájékoztatnak. A többséggel tart a román sajtó Azért időszerű az emberekben kialakult sajtóképről is szólni, mert lám, a politikusokhoz hasonlóan újabban médiamogulok, médiatulajdonosok ellen is ügyészségi eljárás folyik, némelyikük rács mögé került – hívta fel a figyelmet Marius Cosmeanu, megjegyezve: Romániában valamiképpen összekapcsolódik ez a két világ, a politikai elit és a média. Ráadásul mindkettő magatartásában kontinuitás tapasztalható 1918-tól mostanáig a mássághoz való viszonyulását illetően. A román állam például az Erdéllyel való egyesülés után számos nemzeti kisebbséget „kapott”, az ország lakosságának harmada valamely nemzeti kisebbséghez tartozott – róluk gondoskodni nemcsak erkölcsi kötelessége lett volna, de ki is aknázhatta volna az etnikai sokszínűségben rejlő értéket. Az állam azonban az európai szinten is egyedi helyzetet nem tudta maga javára fordítani, az asszimiláció útját választotta, és ma a lakosság alig tizede valamely nemzeti kisebbség tagja, miközben több közösség eltűnt vagy az eltűnés szélére került: például a szász, a zsidó közösség, a törökök stb. A homogenizálási törekvések kapcsán példaként említette a Román Kommunista Párt dokumentumát, amely Marosvásárhely elrománosításának tervéről szólt. Erről a román sajtó sem nagyon beszél, miként nem ismert számos nagy román történelmi és kulturális személyiség magyarokhoz való kötődése sem: hogy Lucian Blaga, Ioan Slavici kiválóan beszélt magyarul, hogy Avram Iancunak magyar szeretői voltak stb. A România liberă munkatársa – aki korábban a Cotidianul napilapnak is dolgozott – úgy látja, a román sajtó provinciális – hajlamos tudomást sem venni a világban zajló fontos eseményekről, nem foglalkozik a régió, Közép-Kelet-Európa ügyeivel –, szórakoztat, cirkuszt kreál. Ő azért nem megy el a hírtelevíziók stúiójába, mert amikor például magyar ügyről van szó, meghívják Gheorghe Funart vagy Vadim Tudort is. A média másik problémája, hogy mindig a többséggel tart, mindig elutasítja a másságot. Ez nem csupán etnikai kérdésekben nyilvánul meg, de az élet minden területén, vallási ügyekben – a neoprotestáns, adventista románokról például tudomást sem vesznek – is. Némi derűlátásra ad okot, hogy a társadalom bölcsebb, mint a média és a politikum – erről tanúskodik az államfőválasztás, és az internetes világban is olyan projektek születnek, amelyek reményt keltőek lehetnek, vélekedett Cosmeanu. Farcádi Botond Háromszék Erdély.ma 2015. február 26.A „másság” megjelenítése a médiábanA román és magyar médiában kialakult ellenségképet elemezte a Vox populi vitafórumán Ambrus Attila és Marius Cosmeanu újságíró kedden Sepsiszentgyörgyön. Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője elárulta, a sajtó fogalma alatt a „komoly sajtót” érti, míg a média szót inkább negatív értelemben használja. „Az elmúlt napok, hetek magyarellenes cselekedeteinek egyik oka a román nyelvű sajtó radikalizálódása és nacionalizmusa. Eltűntek a standokról a komoly lapok (…) és pszeudo-újságírók, politikai agitátorok, sőt fedett ügynökök blogolnak bele a többség-kisebbség viszonyába” – mondta a Brassói Lapok főszerkesztője. Hozzátette, mindennek eredményeként Oroszországot követően Magyarország számít a második legellenszenvesebb országnak a románok körében. Véleménye alapján az 1989-es változást követően a szocialista lapok, rádiók, televízió csatornák nacionalista retorikára váltottak, amely a demokráciára való áttéréstől kialakult félelem miatti bűnbak keresése okán tört felszínre. Négy mítosz létezéséről beszélt, amelyeket a román sajtó újságírói a kisebbségekkel kapcsolatban terjesztettek: az összeesküvés-mítosza, azaz mindenki ellenünk van, a nemzetmentő-mítosz, amely a közösségi félelmeket és reményeket fejezi ki, az aranykor-mítoszt, amely a két világháború közti időszakot jelöli meg, mint a demokrácia csúcsát, továbbá az egység-mítoszt, amely Románia egységességét szorgalmazza. Ambrus elmondta azt is, hogy a 2000-es évek derekán a romániai sajtó annak megfelelően viseltetett a magyar kisebbség iránt, ahogyan az éppen kormányon levő párt is. A szociológusok megállapították, hogy a 21. század első évtizede a „romáké”, így a magyarellenes írások helyett egyre több romaellenes anyag jelent meg a központi román sajtóban. Marius Cosmeanu, a România Liberă munkatársa előadásában kifejtette, már 1918-ban kezdődtek a problémák, amikor a lakosság harminc százaléka nem román nemzetiségű volt. Mint magyarázta, ezt a lehetőséget a román államnak nem sikerült kihasználnia, folyamatosan a nemzetállamiságra törekedett, és így mára már csupán tíz százalékra csökkent a nem román nemzetiségű kisebbségek aránya. Kissé felháborodottan jegyzi meg, hogy bár Romániában él az Európai Unió két legnagyobb kisebbsége, mégsem tudják kihasználni az ebben rejlő lehetőséget. A másságot nem csupán a román és magyar közösségekre érti, hiszen, mint fogalmaz, a siketek, a betegek, a mélyszegénységben élők is egy-egy kisebbséghez tartoznak, ám tapasztalatai alapján ezeket a területeket a román médiában dolgozók gyakran elfelejtik. Bencze Melinda Székelyhon.ro 2016. október 10.Magyar és román újságírók Dózsa falujárólAzok számára, akik nem ismerik Dálnokot és a dálnokiakat, iránytű a falu felfedezéséhez, az ott élőknek pedig lehetőség arra, hogy újra felfedezzék a benne rejlő szépségeket, értékes kincseket – magyar és román újságírók kötetbe foglalt látleletet fogalmaztak meg a faluról. A Dálnok felfedezése című könyvet szombaton mutatták be a dálnoki Barabás Miklós Központban. A kolozsvári Közösségért Alapítvány kuratóriuma újságíró és kommunikációs szakemberei, valamint temesvári és bukaresti kollégáik tavaly októberben az alapítvány által szervezett riporttáborban ismerkedtek Dálnokkal. Felfedezték maguk számára, és a magyarul, valamint románul megjelent (előkészületben az angol nyelvű változat – szerk. megj.) kötetek által minden bizonnyal a helyieknek is kínálnak rácsodálkoznivalót saját értékeikre – hangsúlyozta Gazda Árpád, a Közösségért Alapítvány kuratóriumának elnöke, a kötet egyik szerkesztője, aki András Imre, az alapítvány ügyvezetője és Bartók Ede Ottó polgármester köszöntője után ismertette a kötet megszületésének történetét és rövid tartalmát. Brînduşa Armanca társszerkesztő tréfásan jegyezte meg, ha a könyvet sokan olvassák itthon és az angol változat segítségével a nagyvilágban, vége Dálnok nyugalmának, mert az emberek majd látni akarják ezt a falut és ideutaznak. Ruxandra Hurezean A szabadság szele Dózsa falujában című írásában így fogalmaz: „A dálnokiak belevaló, egyenes embereknek tartják magukat, akik nem félnek a nehézségektől, s ha valamit a fejükbe vesznek, azt véghez is viszik.” A szerző ír a falu 2004-es önállósodásáról – amikor levált Maksáról –, a jelenlegi munkás hétköznapokról és a vasárnapi istentiszteletről, végül megjegyzi: „A lelkész tisztában van vele, hogy faluja egyetlen apró darabja a világ kirakójátékának, ahol úgy élnek, mint bárhol máshol. Háborúságban és békében, bőségben és szegénységben. Szeretetben és ellenségeskedésben egyaránt. De élnek.” Minden bizonnyal azzal a szándékkal indítanak a szerkesztők ezzel az írással, mert itt fogalmazódik meg leginkább Dálnok igazi vonzereje: az élni akarás. A kúriák földjét és a kúriák lakóinak meghurcoltatását Andreea Pora dolgozza fel, Veress Lajos és Miklós Béla, a második világháborúban a magyar hadsereg két dálnoki származású parancsnoka történetét Gazda Árpád tanulmányozza, Dózsa György történetét és kivégzésének körülményeit Marius Cosmeanu ismerteti A nap, amikor Isten szabadságra ment című írásában. Mona Dîrţu A másik Dózsa címmel a Dózsa György-kultusz történetét dolgozta fel, hogy a kommunista időkben miként próbálták kommunista hőssé, mintaképpé alakítani. „Mint bármelyik régi erdélyi települést, Dálnokot a határain és híres szülöttein túl a legendái is jól azonosíthatóvá teszik. Ez nem is történhetett volna másként. Hogyne születtek volna mondák egy olyan településen, amelyet dombok, erdők és a földből minden »előzmény« nélkül előtörő források öveznek?” – fogalmazza meg Liviu Iolu jelenlegi kormányszóvivő a Kincsek, gyógyító források és egyéb csodák című írásában. Brănduşa Armanca több dálnoki történetet gyűjt egybe Mesék a ház körül címmel, többek között annak az ágyúgolyónak a történetét is, amelyet a Barabás Miklós Központnak otthont adó Gál-kúria mellől ástak ki az épület felújítói, és amely bizonyítottan Gábor Áron ágyúiba találó golyó. A szerző egy interjúban Bánffy Farkast faggatja a kúria felújításáról, és Katica néni receptjeiből is közöl egy csokorra valót. A kötetből természetesen nem marradhat ki Barabás Miklós életútja, munkássága sem, amit Tofán Koós Imola ismertet. A Curtea Veche Kiadónál megjelent kiadvány román nyelven megírt szövegeit Csinta Samu fordította. A tavalyi riporttábor egy másik termése a Dálnokot és a dálnoki emberek hétköznapjait megörökítő fotósorozat, amelyet Bíró István kolozsvári fotóművész készített, szombaton ezt is bemutatták. Az alkalomból Forró Ferenc, aki 1927-ben született a Gál-kúriában, üknagyapja (Gál Miklós, a kúria építtetője) Barabás Miklós által festett portréjának fotóreprodukcióját és a Gálok családfáját adományozta a kúria jelenlegi tulajdonosának, a Közösségért Alapítványnak. Dálnokról és a dálnokiakról nem csak a messziről jött újságírók állítják, hogy életképes közösség, bizonyította ezt szombaton a Darkó Jenő Általános Iskola kisdiákjaiból álló Nefelejcs néptánccsoport is, a gyermekek rövid bemutatója pontosan illett mindahhoz, amiről szombaton szó volt a Barabás Miklós Központban. Fekete Réka Háromszék Erdély.ma 2017. október 16.Egyoldalú az erdélyi magyar és a román irodalom közti szerelemSzkeptikusak az írók a román és magyar kultúra közeledését illetően – mondta el a Krónikának Lövétei Lázár László, a Székelyföld főszerkesztője azt követően, hogy a folyóiratnak a magyarok és románok kapcsolatát körüljáró lapszámát Bukarestben mutatták be szerdán. Egymás kultúrájának kölcsönös megismerése vajon elősegíti-e a román és magyar nép közeledését? Előrelendítheti-e ezt az irodalmi művek fordításokon keresztül történő átjárhatósága? – ezeket a kérdéseket vetette fel az a szerdai bukaresti beszélgetés, amelynek keretében a Székelyföld folyóirat szerkesztői és román írók, fordítók mutatták be a lap tematikus számát. Lövétei Lázár László, a Csíkszeredában szerkesztett lap főszerkesztője a Krónika megkeresésére kifejtette, az augusztusi tematikus számban, amely a román és magyar kultúra kapcsolatát járja körül, a szerkesztők kérdéssel fordultak magyar és román irodalmárokhoz: Ismerve a magyar és román nép évszázados »barátságát«, egymás kultúrájának megismerése valóban elősegíti-e a két nép közeledését? És mit kellene még tennünk nekünk, magyar és román íróknak, hogy kimozduljunk a jelenlegi holtpontról ebben a kérdésben?” A beérkezett válaszokat a tematikus számban jelentették meg, írt a témáról Petre Cimpoeşu, Marius Cosmeanu, Demény Péter, Dimény H. Árpád, Doina Ioanid, Lakatos Mihály, László Noémi, Márton Evelin, Ion Nete, Doina Ruşti, Szenkovics Enikő, Szonda Szabolcs, Alexandru Vakulovski, Vida Gábor. A centenárium közeledtével „durvulnak a dolgok” A bukaresti beszélgetésnek a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet adott otthont, Lövétei Lázár Lászlón kívül Fekete Vince főszerkesztő-helyettes, Dan Lungu író, szerkesztő, Marius Cosmeanu szociológus, műfordító, újságíró és Szonda Szabolcs moderátor vett részt a bemutatón. Lövétei Lázár László elmondta, nem ez volt az első alkalom, hogy a Székelyföld Bukarestben mutatkozott be, hiszen korábban erdélyi magyar irodalmi folyóiratokat, a Székelyföldön kívül a Látót, Helikont is megismertették az ottani közönséggel. „Azért gondoltunk arra, hogy most épp Bukarestben illene bemutatni a tematikus lapszámot, mert jeles kortárs szerzők anyagai szerepelnek benne és értelemszerű, hogy a román közönségnek is legyen tudomása erről. Pláne olyan körülmények között – ezt hangsúlyoznám, Bukarestben is elmondtam –, hogy jelenleg egyáltalán nincsen konjunktúrája a román–magyar barátságnak. Mindannyian látjuk, hogy ahogy közeleg a 2018-as centenárium, egyre inkább durvulnak a dolgok a két nép viszonya tekintetében. Én magam is szkeptikus vagyok kicsit, de ez még nem jelenti azt, hogy teljesen el kell felejteni, hogy az együtt élő népek közt tartani kell valamilyen szinten a kapcsolatot” – fogalmazott Lövétei Lázár László. Hozzátette, az írók, irodalmárok úgy tudják ezt megvalósítani, hogy olvassák, fordítják egymás műveit. „A román kollégák is hangsúlyozták a lapszámbemutatón, hogy minél többet kellene találkozni egymással. Persze az, hogy ennek a közeledésnek van-e kézzel fogható hatása, megjósolhatatlan. Augusztusi lapszámunk körkérdésére kortárs román és erdélyi magyar írók válaszoltak, és mondhatni elég szkeptikus hangot ütöttek meg. Volt, aki azt mondta, hogy fontos közeledni és valamikor hátha pozitívan változik a helyzet, de általában elég sötéten látják az írók a kérdést román és magyar részről egyaránt” – fejtette ki a főszerkesztő. Mint mondta, Dan Lungut mint az egyik legjobb kortárs román írót, illetve Marius Cosmeanut mint műfordítót, újságírót hívták meg. Cosmeanu marosvásárhelyi születésű, az édesanyja magyar, élt Pesten is, így eléggé ismeri mind a két kultúrát. Dan Lungu úgy fogalmazott, hiányérzetük van, mert az erdélyi magyar kortárs irodalom és általában a kisebbségek irodalma szinte teljesen ismeretlen a román közönség számára, amely sokkal jobban ismeri például a kortárs külföldi, olasz, francia szerzőket. Talán a magyarországi irodalom ismertebb, például Dragomán György regényei románul is napvilágot láttak. Lungu felvetése szerint nem is létezik elég útja-módja annak, hogy az erdélyi magyar irodalom eljusson a román olvasóhoz. Kevés a románra fordított erdélyi magyar kortárs mű „Ez teljes mértékben így van, hiszen magyar részről sokkal könnyebb dolgunk van. Aki irodalmárkodik, otthon van a kortárs erdélyi magyar irodalomban, az általában fordítani is szokott románból – ez persze nem kötelező, de gyakori. Ezért mennyiségileg sokkal több román irodalmat fordítanak magyarra, mint fordítva, ebből a szempontból mondhatni a szerelem nagyon egyirányú. Édeskevés az, ami a kortárs erdélyi magyar irodalomból le van fordítva. Lungu szerint fájdalmas, hogy a franciákat vagy a japánokat, a kortárs külföldi szerzőket jobban ismerik a románok, mint azoknak a népeknek az irodalmát, akikkel együtt élnek” – mondta Lövétei. Kitért arra is, nemrég megjelent ugyan egy, erdélyi magyar szerzők románra fordított írásait tartalmazó antológia az ICR (Román Kulturális Intézet) kiadásában, még akkor, amikor Nagy Mihály Zoltán volt az intézet alelnöke, aki azóta már nem az, úgyhogy félő, hogy ez a kezdeményezés is el fog halni, hacsak valamit ki nem talál a politikum ezirányban. Nyilván nemcsak a politikum feladata, hogy a két irodalom átjárhatósága megteremtődjék, civilkedni mindig lehet, de az ilyen kezdeményezésekhez pénz és háttér kell. A Székelyföldben egyébként elég gyakran szerepel román szerzők szövegeinek fordítása: versek, novellák, regényrészletek a legfontosabb kortárs íróktól-költőktől” – mutatott rá Lövétei. Azt is elmondta, a bukaresti lapszámbemutató közönsége vegyes volt, hatvan-negyven százalék arányban voltak jelen magyarok és románok, ami azt mutatja, a románok is érdeklődnek azért valamelyest a téma iránt. Román írók a román és magyar kultúra kapcsolatáról a Székelyföldben „Egy másik kultúra vagy személyiség vagy közösség felfedezése más világokra nyitja rá a szemünket, és gazdagabbá tesz bennünket szellemileg és lelkileg egyaránt” – Doina Ioanid „A színtiszta igazság az, hogy – ami a két kultúra kölcsönös megismerését illeti – bizony még sok helye van a jobbításnak. Valahogyan csak haladnak előre a dolgok, inkább alkalomszerűen (ebből ered a protokolláris ünnepiesség), jóllehet az volna a természetes, hogy létezzék állandó jellegű együttműködés, azzal a proiritással, hogy a nemzetközi irodalom vérkeringésébe kösse be az irodalm(ak)at” – Ion Nete. „Mind a magyar, mind a román írók annyira érzékenyek a történelem bonyolult problémái iránt, hogy mára már a kölcsönös jóindulat valóságos kódrenszerét hozták létre, ami sajnos eléggé mesterséges és működésképtelen képződmény. (...) Ebben a káoszban, amikor a nemzeti identitás csupán fesztív jelleggel megidézett emlék, nehezemre esik közösségek irodalmáról beszélni, sőt már egyetlen ország irodalma is szinte áttekinthetetlen. Csupán írók vannak, egy olyan történelemben, ahol a könyvek éppen agonizálnak” – Doina Ruşti. „Besszarábiaiként látom, hogy a románok és oroszok közti régi konfliktusok a kultúrában semmissé lesznek. Azt hiszem, ez igaz a románokra és magyarokra is” – Alexandru Vakulovski. Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár) lapozás: 1-18
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
